A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Az első alkalom, amikor színpadon énekelt, egy Jacques Brelről szóló musical előadásán volt. Most, 25 évvel később Dani Klein, a Vaya Con Dios hangja, végre elkészítette legújabb albumát, ráadásul francia nyelven.
Ez egy olyan rizikó, mint mondja, melyet sosem vállalt volna. Csak mosolyogva tud visszaemlékezni arra, hogy egyszer egy újságírónak azt mondta, a dalai azért is készültek szinte kizárólag angol nyelven, mert nem szeretett volna versenyezni a nagyszerű francia dalszerzőkkel. Azonban két évnyi, a legjobb zenészek társaságában végzett megállás nélküli munka és a dalszövegek miatt álmatlanul töltött éjszakák után, elkészült a Comme on est venu, mely kész bizonyítani, hogy egy erőteljes, érzelemmel telített és költői líraisággal kevert hang a nyelvi korlátok legyőzésével is képes lenyűgözőt alkotni. Az új album Magyarországon 2010. május 31-én látott napvilágot.
Több mint 20 éve történt, hogy Dani Klein, Dirk Schoufs és Willy Lambregt megjelentette Gypsy-blues triójuk, a Vaya Con Dios debütáló albumát. Nemcsak zeneipari szakértők, de még barátaik is azt mondták nekik, hogy soha nem fognak eljutni sehová ezzel a zenével: az akusztikus hangzás túlságosan nehezen kategorizálható és túlságosan nehéz eladni.
Ők azonban határozottan eklektikusak maradtak: a blues-zal átitatott lounge, a latinnal beoltott pop és a memphisi soul keveredett zenéjükben. És az első szexi, pimasz slágertől, a Just a Friend Of Mine-tól kezdve az együttes hatalmas népszerűségre tett szert Belgiumban. Két évvel később, a Night Owls című második albumuk megjelenésével nemzetközileg is hírnevet szereztek maguknak. A zenerajongók szomjaztak az ütemes soulzenére a rádiós listákat uraló szintetikus New Wave után, melynek köszönhetően a belga banda gyorsan felkapott lett, és ontották magukból az olyan slágereket, mint a tempós, gitáros Nah Neh Nah, és a lassú, fülledt Dani Klein klasszikus What’s a Woman.
A soha véget nem érő turnék és TV-s fellépések során a közönség továbbra is meglepett és elragadtatott volt attól, hogy találkozhatott a belgával, akinek hangja leginkább egy déli bluesénekesnőéhez volt hasonló. Két évtized után ez a hang még most is ugyanúgy szól. Mély, hangulatos és teljesen magabiztos: Dani Klein hangja még azután is a füldeben cseng, miután a CD már rég véget ért.
A hírnévnek azonban, mint tudjuk, ára van, és a nyomás hatására az együttes hamarosan feloszlott. Nem sokkal később Dirk tragikus hirtelenséggel elhunyt, így Daninak össze kellett szednie magát és meg kellett honzia egy nehéz döntést. Végül tovább folytatta a zenélést Vaya Con Dios néven szóló előadóként, így tisztelegve mindazon zenészek előtt, akik megalkották az együttest és akik segíteni akartak a folytatásában.
A Comme on est venu folytatja a hagyományokat. Kifejezve olyan nagyszerű, francia nyelvű dalszerzők iránti rajongását, mint Jacques Brel, Georges Brassens és Barbara, Dani metaforikusan énekel a szerelemről, mint hajótörésről, az egyszerű szépségről, mely csillapítja a bánatot, és – a címadó dalban – az életről, a halálról, és arról a jelentéktelenségről, mely a kettő között van.
A dalok írásán és felvételén túl Dani zenészeivel együtt a turnézást sem hanyagolta el az évek során. Megállás nélkül járta a világot Isztanbultól Helszinkiig, Jeruzsálemtől Monterálig, Szent Pétervártól Bejrútig és újra vissza, így a Vaya Con Dios már többszáz koncertet adott több mint 40 országban. Legtöbbjük teltházzal futott.
Így nem kétséges, hogy már készen áll következő világkörüli turnéjára is, mely során Budapestre, a Syma csarnokba is ellátogat 2010. szeptember 1-én, hogy bemutathassa a Comme on est venu album dalait és korábbi nagy slágereit is élőben egy kabaré stílusú showban, ahogy még sohasem láthattuk őt korábban. (sonymusic)
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |