A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Öt év várakozás után végre elkészült a felfokozott érdeklődéssel várt második Tóth Gabi nagylemez!
Az „Elég volt!” című vadonatúj korongon többféle stílusú dal hallható: romantikus, lázadó, csajos, és vagány. A CD-n megtalálhatóak olyan, már jól ismert slágerek is, mint a „Valami Amerika még” főcímdala, melyet Gabi Csipával (Hooligans) együtt énekelt, de természetesen az Anti Fitness Tomival készült duett sem maradhatott ki a repertoárból (Mi a szívemen, a számon).
A fentieken kívül természetesen számos új dal is hallható a lemezen, melynek zenei producere Szabó Zé volt, a szövegek pedig Molnár Tomi, az Anti Fitness Club frontemberének munkáját dicsérik. Az albumon található egy olyan szerzemény is, melyet Gabi és szerelme, Roli közösen készítettek. Roli nagy segítségére volt Gabinak a lemez elkészítésében, hiszen szinte az összes dalt ő dobolta fel. A korong címadó dalához már leforgatták a videóklipet, amely rövid időn belül a Viva lista első helyét is megszerezte, sőt a média részéről is rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott.
A Bravo Otto díjas énekesnő új klipjében - miközben kaméleonként változtatja külsejét - egyszerre mutatja meg angyali és démoni arcát, sőt a dinamikus dalban több énje is csatát vív egymással. Az énekesnő a következőket nyilatkozta az új kislemez kapcsán: „Úgy érzem, hogy az új dalom, amely egy párkapcsolat útvesztőiről is szól, más értelmet is kaphat, bemutathatja azt a kettősséget, mely minden ember sajátja, ahogy harcol egymással a jó és rossz énje”. Tóth Gabi vadonatúj albuma szeptember 10-én kerül a boltok polcaira. (warnermusic)
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |