A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Számtalan musical lemez jelenik meg napjainkban, így egy ifjú énekesnőnek nincs könnyű dolga a jelenlegi túlkínálatban, hogy meggyőzze a kétkedőket arról, hogy nem csak a műfaj jelenlegi másodvirágzása miatt jelenteti meg debütáló nagylemezét
Szűcs Kinga arra született, hogy estéről estére elkápráztassa tehetségével a nagyérdeműt. Tudatosan készült erre a pályára, már 12 éves korában színpadi rutinnal rendelkezett. Színészi képesítését 1999-ben, Gór Nagy Mária Színitanodájában szerezte és első komolyabb szerepét – a Liliom Marikáját – még a tanodás évek alatt játszotta a Fiatalok Színházában.
Az elmúlt tíz évben olyan nagysikerű produkciók főszerepében láthatta a közönség, mint a Chicago, az Evita, a Dzsungel könyve, a Hair, a Footloose, a Pinokkió, a Hotel Menthol vagy a Made in Hungária. 2009 óta a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, ahol az István, a király-ban Gizella szerepében csillogtatja gyönyörű hangját. Számos színházi- és filmszerepe mellett mindig az éneklést tartotta legfőbb hivatásának. (warnermusic)
Szűcs Kinga bemutatkozó albuma „Jó kis kor” címmel május 14-én kerül a boltok polcaira. A lemezen a következő világhírű musical slágerek csendülnek fel a csodaszép hangú énekesnő tolmácsolásában:
1. Szeress, mint rég (Evita)
2. Frank Mills (Hair)
3. Amerika – duett Mahó Andreával (West Side Story)
4. A bohócok, hé! (Kis éji zene)
5. Aldonza dala (La Mancha lovagja)
6. Vannak ócskább dolgok (Grease)
7. Minden nagyon jól van – tercett Egyházi Gézával és Nagy Balázzsal (Jézus Krisztus Szupersztár)
8. Ha most egyszer (Kabaré)
9. Ha egy új szerelmet vársz (Song & Dance)
10. Jó kis kor (Chicago)
11. Come What May – duett Nagy Balázzsal (Moulin Rouge)
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |