A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Szenzációs koncertnek lehettek szem- és fültanúi azok, akik két és fél évvel ezelőtt ott voltak a Művészetek Palotájában és a Millenáris Teátrumban, ahol a billentyűs hangszerek virtuóz mestere, Jon Lord szimfonikus és rockzenekar kíséretében előadott műsora óriási sikert aratott
Most újra ellátogat Budapestre, és újabb felejthetetlen zenei élményt ígér mindenkinek, aki elmegy a koncertjére szeptember 18-án a Művészetek Palotájába.
A koncert első felében Jon Lord ezúttal talán legismertebb és legjobb szólólemezét a Sarabande-ot adja elő élőben, majd húsz perces szünet után a szólólemezeiből hallhatunk néhány szerzeményt Steve Balsamo és Kasia Laska közreműködésével, majd a koncert végén néhány olyan Deep Purple nóta csendül fel, amelyet múltkor nem játszott el.
Jon Lord klasszikus zenéhez való vonzódása pályafutásának a kezdeteitől tetten érhető. Ennek első ékes bizonyítéka zenekarának, a Deep Purple és maga Lord egész munkásságának egyik mérföldköve, az 1969-ben, a londoni Royal Albert Hall-ban bemutatott Concerto for Group And Orchestra című mű. Ez volt a zenetörténet első olyan nagyszabású vállalkozása, mely egy szimfonikus és egy rockzenekar találkozásából létrejött alkotást eredményezett.
Az idén 69 éves művész fiatalságát a rock-történelem egyik legmeghatározóbb zenekarában, a kemény műfaj egyik legnagyobb slágerét, a Smoke On The Water-t is megalkotó Deep Purple-ben töltötte, ahol – a zenekar inaktív időszakát is beleszámítva - 34 éven keresztül volt a „fekete-fehér hadsereg” ura. A „Mély Bíbor” társulatának 1976-os pihenőre vonulását követően először a már korábban a Paice, Ashton & Lord formációval megkezdett munkát folytatta, majd 1978-tól jellegzetes játékával a David Coverdale nevével fémjelzett Whitesnake-et erősítette. 1984-ben a régi társakkal elérkezettnek látta az időt, hogy egy ma már rocktörténelmi jelentőségű album, a Perfect Strangers megjelentetésével ismét életre keltse a Deep Purple nevet. Ezen időszak legjelentősebb alkotása a 2007-ben napvilágot látott, a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra társaságában rögzített Durham Concerto, amit a mester a durhami egyetem fennállásának 175. évfordulójára készített. 2008. tavaszán Jon Lord új albumot mutatott be Boom Of The Lightning Strings címmel, legutóbbi albuma pedig To Notice Such Things címmel jelent meg.
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |