A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Hónapokig nem voltak biztonságban a hazai hírességek, az egyetemisták ugyanis bármikor levadászhatták őket. Az EFOTT fesztivál celebvadászatában az intézmények azt a feladatot kapták, hogy minél több sztárt állítsanak maguk mellé, és hívjanak meg a július 13-18 közötti orfűi fesztiválra. Az egyetemek, főiskolák közötti versenyt végül a gödöllői Szent István Egyetem nyerte, akik többek között Vitray Tamást is „levadászták”, méghozzá egy nem mindennapi helyszínen.
A Szent István Egyetem nyerte az EFOTT celebvadászatát, méghozzá hetvenhét híresség összegyűjtésével. A diákok egy-egy akció során igencsak leleményesek voltak, Vitray Tamást például a Megyeri hídnál érték utol.
„Az egyetem egyik tanárnője szólt nekem, hogy a hallgatók szeretnének videót készíteni rólam, amelyben elmondom, hogy a Szent István Egyetem mellé állok. Én erre igent mondtam, de épp indultam hazafelé, így azt válaszoltam, hogy ha a Megyeri hídnál utolérnek, akkor semmi akadálya” – árulta el a legendás riporter. „A fiatalok sikeresen megtaláltak, le is videóztak, majd mindegyikükkel készült egy közös fotó” – mesélte mosolyogva Vitray Tamás.
A celebvadászatban a Budapesti Műszaki És Gazdaságtudományi Egyetem, a Kaposvári Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói gyűjtötték még össze a legtöbb hírességet.
A felsőoktatási intézmények versengésének eredményeként az EFOTT fesztiválon együtt sátorozik a diákokkal Benkő Dániel, Havas Henrik, Aigner Szilárd, Vad Kati, Terecskei Rita és Sidi a Zanzibar zenekarból valamint Hajas László.
A legnagyobb hallgatói buli 2010. július 13-18. között idén Pécs-Orfűn várja a szórakozni vágyókat! EFOTT - csak szabadon...
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |