A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
A Letz Zep a közel harminc éve feloszlott Led Zeppelin dalait játszva koncertezik, megidézve a legendás zenekar legnagyobb slágereit, himnuszait, ráadásul az énekes Billy Kulke haja is igyekszik rímelni Robert Plant régvolt sörényére.
Miután kis bolygónkon általában halandók szeletelik a felvágottaspult mögött a parizert, halandók kezelik a darukat és halandók állnak/ülnek mikrofonok, gitárok és dobfelszerelések mögött, a halál egész ismerős koncepcióvá vált.
Az 1980-ban elhunyt John Bonham után a hetvenes évek meghatározó rockzenekara is nyugovóra tért, teret engedve olyan tirbute próbálkozásoknak, mint az Arénában hamarosan fellépő Letz Zep, akik leginkább az emlékek felidézésében és a Led Zeppelin felé tanusított végtelen tiszteletük kifejezésében, semmint a tökéletes másolatok létrehozásában érdekeltek, bár a zenészek teljesítményét Jimmy Page és Robert Plant is méltatta már.
A emlékzenekarok alázatával a hóna alatt indul neki a Letz Zep 30 Years Gone névre keresztelt turnéjának, több jukéj médium szerint az egyik legjobb tribute-előadással, amit a nosztalgia piacán látni/hallani lehet mostanában. (forrás: Est.hu)
A koncert: Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, szeptember 24. 20:00
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |