A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Ismét szenzációs koncertnek lehetnek szem- és fültanúi azok, akik 2010. március 25-én Győrben, a Richter Teremben megtekintik a billentyűs hangszerek virtuóz mestere, Jon Lord szimfonikus és rockzenekar kíséretében előadott műsorát.
Jon Lord fiatalságát a rock-történelem egyik legmeghatározóbb zenekarában, a kemény műfaj egyik legnagyobb slágerét, a Smoke On The Water című dalt is megalkotó Deep Purple-ben töltötte, 34 éven keresztül kezelte mesterien a billentyűket. A klasszikus zenéhez való vonzódás pályafutásának a kezdeteitől tetten érhető. E kapcsolat első ékes bizonyítéka a Deep Purple és Jon Lord egész munkásságának egyik mérföldköve, az 1969-ben a londoni Royal Albert Hall-ban bemutatott Concerto For Group And Orchestra című mű volt, a zenetörténet első olyan nagyszabású vállalkozása, amely egy szimfonikus és egy rockzenekar találkozásából született.
Rockzenei munkásságában ezt követően is folyamatosan jelen voltak a klasszikus zenei motívumok s miután 2002-ben távozott a Deep Purple kötelékéből, szinte minden energiáját klasszikus zenei pályafutásának kiteljesítésére fordította. Ezen időszak legjelentősebb alkotása a 2007-ben napvilágot látott, a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra társaságában rögzített Durham Concerto, amit a Durham-i egyetem fennállásának 175. évfordulójára készített.
A 2010. márciusában megjelenő To Notice Such Things című korong egy hat tételből álló szvitet és három különálló szerzeményt tartalmaz. A művész ezúttal a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra segítségével készítette el művét. Tavalyi nagysikerű koncertjéhez hasonlóan Jon Lord, a „Hammond Ura” 2010-ben is szimfonikus és rockzenekar kíséretében, ám megújult programmal érkezik Magyarországra. A világhírű muzsikust ezúttal a Cry Free mellett a Győri Filharmonikus Zenekar kíséri. (emimusic)
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |