Az X faktor 2011 még több sziporkázó percet fog garantálni számunkra, így érdemes követni minket a friss és érdekes hír szösszenetekért.





A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor,  hírek, játék! Hallgasd Te is!   

 

Fight Club: Underground King

Már évek óta számtalan pletyka kering zenei körökben, hogy egy igazi rock szuper group van alakulófélben, melynek alapító tagjai a Machine Mouse dobosa, Ragadics Csaba (Raga) és a Junkies, Psycho, valamint a Fiesta frontembere, Csordás Tibor.

A közös zenélés ötlete egy születésnapi bulin, 2006 környékén fogalmazódott meg a srácokban, ahol közösen eljátszották pár kedvenc dalukat. A
kölcsönhatás működött a fiúk között, érezték, hogy ebből még valami komolyabb dolog is kialakulhat. Közben érkezett egy felkérés a banda számára, hogy a „Kútfejek” című film zenei anyagát tartalmazó korongra készítsenek egy vadonatúj felvételt. A közös munka olyan produktív volt, hogy a stúdiómunka után is rendszeresen összejártak próbálni, és számtalan vadonatúj szerzemény született. Időközben kiderült, hogy ez jóval több lesz, mint egy project, egy hobbizenekar és következő lépcsőfokként a Fight Club nagyon komolyan ráfeküdt az élő fellépésekre.

Koncertről koncertre egyre többen csatlakoztak a „Club”-hoz, mára komoly rajongótáborral rendelkeznek. Persze ahhoz, hogy a Fight Club már most ilyen szintre jutott el, meg kell említeni a gitárost, Tari Botondot és a basszer Garay Zoltánt. Mindketten hosszú évek óta zenélnek, Zoli szinte minden hangszeren kiválóan játszik, legyen az basszusgitár, gitár vagy dob, mindemellett fantasztikusan énekel, így a vokálban is számíthat rá a zenekar. A csapat legfiatalabb tagja a gitáros, Botond, aki a hathúros mellett szintén énekel és jó pár rock zenekarban megfordult, így fiatal kora ellenére már ő is rendelkezik a kellő színpadi rutinnal.

A zenekar bemutatkozó albuma „Underground King” címmel szeptember 10-én kerül a boltokba. A korong 12 kompromisszummentes, vadóc rock’n’roll dalt tartalmaz, dallamos, azonnal megjegyezhető refrénekkel.

Az idei év egyik legnagyobb durranásának ígérkezik a bemutatkozó CD, aki egy kicsit is vonzódik a dögös, de dallamos rock-hoz, az nem tévedhet az Underground King-el.
(warnermusic)



A pop lexikon
ok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n  jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.    

Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!

 

partyhírek országosan

 


 
Több látogatót szeretne a weboldalára kevés pénzből? A kulcsszo.hu kereső optimalizálás révén mind ez megvalósul.

Programja van a szabadban, szeretné tudni milyen idő lesz akkor? időjárás előrejelzés közel 100 magyarországi településnek.

Pénz nélkül nagyon nehéz meg lenni, hitel nélkül kevesenn élnek. Személyi kölcsönök és egyéb hitel ajánlatok, azonak akik hitelt szeretnének fel venni vagy problémáikra keresik a megoldást.

Talán Te is most mobil készülékeden nézed a starmusic.hu oldalát. Biztos vagy benne, hogy a legjobb mobil internet csomagot használod. Összehasonlítások szolgáltatónként, bőngész közöttük.
Zenénk kívül ami kikapcsol és szórakoztat az a játék. A csodajáték online játékbolt bemutatja mivel lehet játszani, már születésünktől fogva, mind addig amíg játékos kedvű gyereknek érezzük magunkat. Nem online játékok találhatsz meg nálunk ha nem valós kézzel foghatóakat.


Rajongói oldalunk kifejezetten az X faktor 2011-es szériájával foglalkozik. Amennyiben nem szeretne lemaradni a legfrissebb X faktor hírekről és koncertekről, akkor látogasson meg minket!

Tartozz te is az Online játékok kedvelői közé szeretnél tartozni? Ha igen, akkor csak annyi a dolgod, hogy gyere és játssz órákon át, minden nap.
Tartozz te is az duguláselhárítás olcsón, Budapesten akár 1 órán belül megérkezünk és bontás nélkül végezzük el WC vagy lefolyó dugulásának tisztítását. Korszerű gépeink segítségével szagtalanná és tisztává varázsoljuk lefolyóit.

MOST NINCS JÁTÉKUNK! HAMAROSAN ÚJ KÉRDÉSSEL JELENTKEZÜNK

Add meg az email címed:

FIGYELD A KÉRDÉST! HA MEGLÁTOD, AZONNAL VÁLASZOLJ!

Elküldöm

Online zenehallgatás éjjel-nappal,
a starmusic slágereivel
 
© 2008 StarMusic