Az X faktor 2011 még több sziporkázó percet fog garantálni számunkra, így érdemes követni minket a friss és érdekes hír szösszenetekért.





A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor,  hírek, játék! Hallgasd Te is!   

 

Erika Kertész & E.K. Avenue: Little Girl

Kertész Erika és Rátonyi Róbert egymásra találása akár egy hollywoodi film története is lehetne: 2009 márciusában Erika kapott egy e-mailt Rátonyi Róberttől, aki az interneten talált Erikára és nagyon tetszett neki Erika előadása, hangja, dalai. Megkérdezte tőle, lenne-e kedve együtt zenélni, és Szendőfi Péter és Frey György nevét említette, mint zenekari tagok. Egy hónappal később négyen megalapították a zenekart.

Persze a sikerért Erikának is kőkeményen meg kellett dolgoznia: Többéves zenélést követően 2006-ban érezte úgy, hogy életét végérvényesen a zenének fogja szentelni. Ekkorra már több műfajban is kipróbálta magát, és leginkább a jazz varázsolta el. Korábban sok jazz sztenderdet tanult Berki Tamásnál, melyeket később kisebb-nagyobb fellépések alkalmával énekelt. Majd másfél évig együtt zenélt egy angol gitárossal, Jay Myersonnal, akivel ismert dalok jazzes átdolgozásait adták elő. 2009 szeptemberében kezdte el a Kodolányi János Főiskola székesfehérvári jazz tanszakát.

Tehát így állt össze az a remek csapat, akik augusztus 6-án egy rendkívül igényes albummal lepték meg a hazai jazz rajongókat. A „Little Girl” című bemutatkozó korong 13 számot tartalmaz. A lemezen az egyik számban vendégként közreműködött Elek István (szaxofon), Magyar Ferenc (trombita) és Schreck Ferenc (pozan) is.

Az összes szám Erika saját szerzeménye, az angol szövegeket is beleértve. A dalok hangszerelését a fiúk vállalták magukra, nagy részüket Szendőfi Péter, ő írta a fúvós és a vokál szólamokat is, illetve ő keverte a lemezt, nem kevés munkát fektetve a felvételekbe.

A dalok stílusa nehezen meghatározható. Jazzes: remek jazz-zenészek működnek közre, improvizációs szólók tarkítják a témákat. Emellett a jazznél könnyedebb, funky és soul elemekkel teletűzdelt, változatos harmóniavilágú és egyedi hangulatú zenét hallhat a közönség a debüt albumon.
(warnermusic)



A pop lexikon
ok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n  jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.    

Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!

 

partyhírek országosan

 


 
Több látogatót szeretne a weboldalára kevés pénzből? A kulcsszo.hu kereső optimalizálás révén mind ez megvalósul.

Programja van a szabadban, szeretné tudni milyen idő lesz akkor? időjárás előrejelzés közel 100 magyarországi településnek.

Pénz nélkül nagyon nehéz meg lenni, hitel nélkül kevesenn élnek. Személyi kölcsönök és egyéb hitel ajánlatok, azonak akik hitelt szeretnének fel venni vagy problémáikra keresik a megoldást.

Talán Te is most mobil készülékeden nézed a starmusic.hu oldalát. Biztos vagy benne, hogy a legjobb mobil internet csomagot használod. Összehasonlítások szolgáltatónként, bőngész közöttük.
Zenénk kívül ami kikapcsol és szórakoztat az a játék. A csodajáték online játékbolt bemutatja mivel lehet játszani, már születésünktől fogva, mind addig amíg játékos kedvű gyereknek érezzük magunkat. Nem online játékok találhatsz meg nálunk ha nem valós kézzel foghatóakat.


Rajongói oldalunk kifejezetten az X faktor 2011-es szériájával foglalkozik. Amennyiben nem szeretne lemaradni a legfrissebb X faktor hírekről és koncertekről, akkor látogasson meg minket!

Tartozz te is az Online játékok kedvelői közé szeretnél tartozni? Ha igen, akkor csak annyi a dolgod, hogy gyere és játssz órákon át, minden nap.
Duguláselhárítás olcsón, Budapesten akár 1 órán belül megérkezünk és bontás nélkül végezzük el WC vagy lefolyó dugulásának tisztítását. Korszerű gépeink segítségével szagtalanná és tisztává varázsoljuk lefolyóit.
A világon még mindig az egyik legjobb befektetés az arany. Értékálló, árfolyam ingadozástól mentes egyszóval aranybefektetés, ha kockázat mentes befektetésen gondolkozik. Az arany változását 2008-tól visszamenőleg is nyomon követheti.

MOST NINCS JÁTÉKUNK! HAMAROSAN ÚJ KÉRDÉSSEL JELENTKEZÜNK

Add meg az email címed:

FIGYELD A KÉRDÉST! HA MEGLÁTOD, AZONNAL VÁLASZOLJ!

Elküldöm

Online zenehallgatás éjjel-nappal,
a starmusic slágereivel
 
© 2008 StarMusic