A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
A 2010 tavaszán teljesen újjáalakult Unisex zenekar – a 24 esztendős, édesapja révén indiai származású Singh Viktória Kudrat vezetésével – Élned kell! címmel készítette el vadonatúj kislemezét.
A Vígh Arnold által írt dal remekül passzol Vikihez, aki csupa vidámság és életerő. A szám szövegét Vígh Arnold és Gere Orsi jegyzik, míg a felvételekre a Silver Hill stúdióban került sor, a zenei rendező, Erdélyi László felügyeletével. A NarRator Records gondozásában megjelent maxin a hamisítatlan XXI. századi funky dal két verziója kapott helyet: a rádióknak szánt változat mellett a DJ-k számára készült Extended Version is megtalálható rajta.
Az Élned kell! című maxi megjelenéséhez nagyszabású országos médiaturné kapcsolódik, amely érinti az összes nagyobb fővárosi és vidéki rádiót is. Természetesen a zenekar klipet is forgat a dalhoz, a gyönyörű énekesnő, Singh Viki főszereplésével. Ezután pedig indul az Unisex klubturnéja, ahol a szabadtéri koncertekről már megszokott igazi funky-őrület várható! Hogy mennyire magáénak érzi Viki a funky stílusát, arra jó példa, hogy 2009-től a Star Jam Session, a Funk Factory és a Garami Funky Staff állandó énekesnőjeként bizonyított. Az egzotikus szépségű lány új tüzet vitt az Unisex csapatába, és a teljesen újjáalakult zenekar (Erdélyi László – Hammond, billentyűs hangszerek, Kiss Barna – gitár, Hrecska Bálint – basszusgitár, Németh „Némci” Tamás – dob, Zsemlye „Zsömi” Sándor – szaxofon) a nyári szabadtéri koncertszezon után jelenleg is a stúdióban dolgozik, hogy egy ízig-vérig modern funky albumot rögzítsenek, amely lemezbemutató nagykoncertjére 2011. április 9-én kerül sor. (kulturinfo)
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |