A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
A HungaroSound bemutatja az európai slágerlisták után Magyarországon is Románia legújabb slágergyárosát!
Elena egy papi család sarja, akit már gyerek korában megérintett a zene szeretete, hiszen édesanyja is elismert énekesnő hazájában. Elena csupán 3 éves volt amikor először lépett színpadra, és édesanyjával közösen elénekelt egy dalt, a közönség szeretete, és a színpad varázsa rögtön megérintette, és azóta is a rabja és éltető eleme.
2003-ban jelentette meg első albumát, s Elena azóta sikert sikerre halmoz Romániában. 2010-ben menedzsmentjével közösen úgy döntöttek, megpróbálkoznak az európai zenei piacon is, és megjelentették "Disco Romancing" című kislemezét, amely azóta számos országban a slágerlisták élmezőnyében megtalálható.
A "Disco Romancing" most megérkezett Magyarországra is a HungaroSound Hanglemezkiadó gondozásában - Elena hazánkban is megkezdte hódító útját! (radiopromo)
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |