Az X faktor 2011 még több sziporkázó percet fog garantálni számunkra, így érdemes követni minket a friss és érdekes hír szösszenetekért.





A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor,  hírek, játék! Hallgasd Te is!   

 

Alexandra Burke: Overcome

Alexandrat Cheryl Cole (Girls Aloud) a szárnyai alá vette a "The X Factor" tehetségkutató műsor ötödik szériájában. A show során szinte minden héten álló ováció fogadta a fiatal énekesnőt, ahol az ő előadásában hallgathattuk meg többek között Joe Cocker, Whitney Houston, a The Jackson 5 és Britney Spears leghíresebb számait, valamint az utolsó héten alkalma nyílt rá, hogy együtt adja elő Beyoncéval a "Listen" című számot. Innentől kezdve már nem volt megállás.

A "The X Factor" fináléjának megnyerésekor elénekelte a már sokak által feldolgozott, de eredetileg Leonard Cohen által írt dalt, a "Hallelujah"-t, amely később első kislemez sikere is lett.

Alexandra első albumának készítése azonban nem ment olyan gyorsan, mint azt már általában megszokhattuk a különböző tehetségkutató műsorokból kikerülő énekeseknél. Szülőhazájában, Nagy Britanniában 2009 októberében került végül a polcokra "Overcome" című debütáló lemeze, mely most Európában is megjelenik 2010. február 22-én. A lemez megjelenését komoly tárgyalások és döntések előztek meg. A korongot eredetileg 2009. márciusában akarta megjelentetni az Alexandrát szerződtető Sony Music, de Simon Cowell tanácsára ezt kitolták, hiszen elmondása szerint Alexandranak még sok fejlődésre volt szüksége, arról nem is beszélve, hogy el kellett dönteniük, milyen zenei irányba indulnak, és ehhez a megfelelő zeneszerzőket, producereket meg kellett találni. Mindennek érdekében a lemezkiadó először New Yorkba, később pedig Los Angelesbe küldte a fiatal tehetséget.

Az első kislemez Flo Ridaval készült, "Bad Boys" címmel és az angol sikerlista legfelső fokát is megjárta. A dal már hazánkban is Top10-ben szerepel a Mahasz Editors' Choice rádiós listán és a VIVA/MTV-n is kiemelt rotációban forgott a dalhoz kapcsolódó klip az MTV Push támogatásnak köszönhetően. Amikor Alexandra összekerült az előzöleg Lady Gagaval dolgozó producerrel, RedOne-nal, az is gyorsan kiderült, hogy a producer által korábban kitalált irányvonal egyáltalán nem fog Alexandra személyiségéhez illeni. Ennek a gyors felismerésnek köszönhető például a "Broken Heels" című szám, amely az album második kislemezeként jelenik majd meg.

Az énekesnőt már több szakmai elismerés is érte eddigi rövid karrierje során, jelölték Brit Awardsra legjobb kislemez kategóriában két számmal is (ezek a "Hallelujah" és az X Factoros versenytársakkal együtt előadott "Hero" című számok voltak). 2009-ben még egy MOBO jelölést is magának tudhatott, mint "Legjobb feltörekvő angol tehetség". A MOBO-díjat egyébként az Egyesült Királyság legjobb fekete zenét játszó tehetségei kapják.

A legaktuálisabb hír, amit hallhattunk az énekesnőről, hogy ő is szerepet vállalt a különböző világsztárok által előadott és a katasztrófa súlytotta Haitit megsegítő kislemezen, az "Everybody Hurts" (R.E.M.) című szám feldolgozásában, és az ennek eladásaiból származó bevételek jótékonycélú felhasználásában. Mitőbb, a hetekben személyesen is ellátogat Haitire, hogy ott önkéntesmunkát végezzen. "Az, hogy egy dalban énekeltem két sort nekem nem számít igazi segítségadásnak, annak ellenére, hogy nagyon megtisztelő. Azonban én tényleg segíteni szeretnék, és ott akarok lenni a sérültek és főleg a gyerekek megsegítésére. Nem vagyok orvos, de tudok ruhát, ételt és szeretetet adni. Remélhetőleg legalább néhány kisgyereknek mosolyt csalok majd az arcára." (sonymusic)

Bad Boys videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=EDKg6YKubcc



A pop lexikon
ok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n  jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.    

Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!

 

partyhírek országosan

 


 
Több látogatót szeretne a weboldalára kevés pénzből? A kulcsszo.hu kereső optimalizálás révén mind ez megvalósul.

Programja van a szabadban, szeretné tudni milyen idő lesz akkor? időjárás előrejelzés közel 100 magyarországi településnek.

Pénz nélkül nagyon nehéz meg lenni, hitel nélkül kevesenn élnek. Személyi kölcsönök és egyéb hitel ajánlatok, azonak akik hitelt szeretnének fel venni vagy problémáikra keresik a megoldást.

Talán Te is most mobil készülékeden nézed a starmusic.hu oldalát. Biztos vagy benne, hogy a legjobb mobil internet csomagot használod. Összehasonlítások szolgáltatónként, bőngész közöttük.
Zenénk kívül ami kikapcsol és szórakoztat az a játék. A csodajáték online játékbolt bemutatja mivel lehet játszani, már születésünktől fogva, mind addig amíg játékos kedvű gyereknek érezzük magunkat. Nem online játékok találhatsz meg nálunk ha nem valós kézzel foghatóakat.


Rajongói oldalunk kifejezetten az X faktor 2011-es szériájával foglalkozik. Amennyiben nem szeretne lemaradni a legfrissebb X faktor hírekről és koncertekről, akkor látogasson meg minket!

Tartozz te is az Online játékok kedvelői közé szeretnél tartozni? Ha igen, akkor csak annyi a dolgod, hogy gyere és játssz órákon át, minden nap.
Duguláselhárítás olcsón, Budapesten akár 1 órán belül megérkezünk és bontás nélkül végezzük el WC vagy lefolyó dugulásának tisztítását. Korszerű gépeink segítségével szagtalanná és tisztává varázsoljuk lefolyóit.
A világon még mindig az egyik legjobb befektetés az arany. Értékálló, árfolyam ingadozástól mentes egyszóval aranybefektetés, ha kockázat mentes befektetésen gondolkozik. Az arany változását 2008-tól visszamenőleg is nyomon követheti.

MOST NINCS JÁTÉKUNK! HAMAROSAN ÚJ KÉRDÉSSEL JELENTKEZÜNK

Add meg az email címed:

FIGYELD A KÉRDÉST! HA MEGLÁTOD, AZONNAL VÁLASZOLJ!

Elküldöm

Online zenehallgatás éjjel-nappal,
a starmusic slágereivel
 
© 2008 StarMusic