A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
A „Tron: Örökség” várva várt filmzenéje - amit az ikonikus és a kritikusok által is elismert Grammy-díjas francia duó a Daft Punk komponált és producerelt - a Walt Disney Records gondozásában 2010. november 22-én jelenik meg.
A Daft Punk 1993-ban megjelent első kislemezét – melynek szerzői Guy-Manuel de Homem-Christo és Thomas Bangalter – úgy üdvözölték, mint az elektronikus zene új fajtájának megalkotóit. Az 1997-es debütáló Homework című lemezüket két stúdióalbum követte világszerte elnyerve a kritikusok és a rajongók elismerését. A Daft Punk éppen annyira ismert a zenei és technikai újításairól, mint úttörő látványvilágáról, amely köré építi a fegyelmezetlen és titokzatos Robot figurát. 2006-ban lett bemutatva a Cannesi filmfesztiválon a saját rendezésben készült művészfilmjük, a “Daft Punk’s Electroma,”, majd 2007-ben egy döbbenetes koncertturné keretében mutatták be a zenei és vizuális világuk egyedülálló kombinációját.
A „Tron: Örökség” című film zenéje lesz a Daft Punk első filmzenei munkája. Ez a film egy high-tech kaland egy digitális világban, semmihez sem fogható ami eddíg a mozivásznon látható volt.
Sam Flynn (Garrett Hedlund), egy lázadó 27 éves srác, akit apja Kevin Flynn, (Oscar- és Golden Globe-nyertes Jeff Bridges) a világ vezető videó-játék fejlesztőjének titokzatos eltűnése kísért. Amikor Sam a régi Flynn Házból érkező furcsa jelet vizsgálja,– amit csak az apja küldhetett – egy digitális világban találja magát, abban a világban, amiben Kevin már 20 éve raboskodik. A rettenthetetlen harcos Quorra (Olivia Wilde) segítségével, apa és fia megkezdi az élet-halál utazását a vizuálisan lenyűgöző cyber-univerzumon, melyet Kevin maga alkotott, egy olyan világban, melyben korábban soha el nem képzelt járművek, fegyverek, tájak szerepelnek és egy könyörtelen gazember, akit semmi sem tart vissza abban, hogy megakadályozza a menekülésüket. (emimusic)
Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=a1IpPpB3iWI
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |