A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Pókarácsony címmel tavalyhoz hasonlóan ismét blues-rock ünnepet rendeznek neves fellépőkkel a fővárosi Petőfi Csarnokban; a december 26-iki esemény házigazdája Póka Egon basszusgitáros.
A koncert tavaly a korábbi Hobo-karácsonyok tradícióit folytatva valósult meg. Póka Egon alapító tagja és 1978-1993 között zenésze volt a Hobo Blues Bandnek. A basszusgitáros-zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója jelenleg a tanítványai (ifj. Tornóczky Ferenc gitáros és Szakadáti Mátyás dobos) közreműködésével működő Póka Egon Experience vezetője.A szombati program bevezetőjeként a trió Jimi Hendrix-dalokat ad elő, aztán az est vendégei állnak színpadra, akik a számukra legkedvesebb nótákból válogatnak. Póka Egon a közös múltat idézi meg Charlie-val (az 1970-es években mindketten tagjai voltak az Olympia együttesnek), valamint Deák Bill Gyulával és Tátrai Tiborral, akikkel a Hobo Blues Bandben zenélt együtt.
Fellép a napjainkban ismét rendkívül népszerűvé vált Kovács Kati is. Az énekesnők új generációját Veres Mónika képviseli, aki az 56 csepp vér című rockmusicalben szerepelt, mellette a kiváló dzsesszfúvós, Fekete-Kovács Kornél is beszáll néhány számra, végül Pataki László, a legendás Syrius billentyűse közreműködésével a tavaly Ausztráliában elhunyt basszusgitáros, Orszáczky Jackie emléke előtt tisztelegnek a fellépők.
(forrás: MTI)
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |