A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Noémi Virág sosem unatkozik. Az elmúlt napokban mutatták be harmadik, Melletted ébredek című videóklipjét, amelyet a zenetévé és a rajongók
is szeretettel fogadtak.
Noémi Virág azóta is számos felkérésnek tesz eleget, decemberben sok helyen hallhatják élőben az érdeklődők. Ő azonban a december 13-i Noémi Virág Karácsonyi Klubtalálkozót várja a legjobban. Köztudott, hogy rajongóival nagyon szoros, szinte baráti viszonyt ápol, ezért az
ilyen alkalmak különlegesek számára.
Több zenész barátját is meghívta a találkozóra, izgalmas zenei formáció vár tehát arra, aki december 13-án 15.30-kor ellátogat a budapesti IF Kávézóba. Ott lesz Balanyi Szilárd, a Quimby együttes billentyűse, aki zongorán kíséri majd az énekesnőt. Szilárd és Noémi Virág vérbeli karácsonyi dalokat ad majd elő. Aki pedig inkább a gitárszót szereti, az hallhatja majd a VIVA
műsorvezetőjét, Zolát, aki szintén játszik néhány számot az énekesnővel. Ám természetesen olyan saját dalok is elhangzanak majd, mint a Hiányzol vagy a Soha még.
A találkozón nem mellékesen a VIVA TeleTon akciójára gyűjtenek, a befolyt összeget az énekesnő december 20-án, élő adásban adja majd átVIVÁban, mégpedig a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika részére.
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |