Az X faktor 2011 még több sziporkázó percet fog garantálni számunkra, így érdemes követni minket a friss és érdekes hír szösszenetekért.





A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor,  hírek, játék! Hallgasd Te is!   

 

Miniszteri elismerés a Hegyaljának


Hivatalosan is Zöld Fesztivál a Hegyalja.

Bukovinszky Béla, a fesztivál egyik szervezője július 17-én, pénteken délután az E-Misszó Zöld Sátorban vette át Szabó Imre környezetvédelmi minisztertől az elismerésről szóló tanúsítványt – röviddel ezután pedig már kereste is munkatársaival a vízmű illetékeseit, hogy minél hamarabb véget érjen az időközben bekövetkező vízkorlátozás.
A Hegyalja Fesztivál szervezői a kezdetektől a zöld gondolat jegyében fesztiváloznak, és az elmúlt tíz évben rengeteget tettek azért, hogy a környezettudatos szemlélet a  fesztiválozók mindennapjaiban is gyökeret verjen.
 „Az elismerés elsősorban azokat a civil szervezeteket illeti, akikkel évek óta együtt dolgozunk azon, hogy a Hegyalja valóban kiérdemelje a zöld fesztivál címet.
A nyíregyházi E-Misszió Egyesületnek, valamint a miskolci Ökorelló Alapítványnak köszönhetően ebben az évben  először a Hegyalja ’zöldítése’ túlnyúlik a Zöld sátor programjain” – mondta Bukovinszky Béla.
A hazai fesztiválok közül elsőként a Hegyalján használnak lebomló poharakat, és ebben az évben először a tokaji fesztivál minden berendezése tiszta árammal működik.
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter elmondta: „számomra is öröm, hogy átadhattam a Zöld Fesztivál címet a Hegyaljának. Az „Egy mozdulat” címmel elindított szemléletformáló road show-val szeptember végéig több  százezer fesztiválozó találkozhat. Fontos, hogy a fesztiválozók is tudják, ha például energiatakarékos izzót
használunk vagy kihúzzuk a konnektorból a mobiltelefon töltőjét, a hegyaljázásra is több pénzünk marad.”

 



A pop lexikon
ok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n  jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.    

Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!

 

partyhírek országosan

 


 
Több látogatót szeretne a weboldalára kevés pénzből? A kulcsszo.hu kereső optimalizálás révén mind ez megvalósul.

Programja van a szabadban, szeretné tudni milyen idő lesz akkor? időjárás előrejelzés közel 100 magyarországi településnek.

Pénz nélkül nagyon nehéz meg lenni, hitel nélkül kevesenn élnek. Személyi kölcsönök és egyéb hitel ajánlatok, azonak akik hitelt szeretnének fel venni vagy problémáikra keresik a megoldást.

Talán Te is most mobil készülékeden nézed a starmusic.hu oldalát. Biztos vagy benne, hogy a legjobb mobil internet csomagot használod. Összehasonlítások szolgáltatónként, bőngész közöttük.
Zenénk kívül ami kikapcsol és szórakoztat az a játék. A csodajáték online játékbolt bemutatja mivel lehet játszani, már születésünktől fogva, mind addig amíg játékos kedvű gyereknek érezzük magunkat. Nem online játékok találhatsz meg nálunk ha nem valós kézzel foghatóakat.


Rajongói oldalunk kifejezetten az X faktor 2011-es szériájával foglalkozik. Amennyiben nem szeretne lemaradni a legfrissebb X faktor hírekről és koncertekről, akkor látogasson meg minket!

Tartozz te is az Online játékok kedvelői közé szeretnél tartozni? Ha igen, akkor csak annyi a dolgod, hogy gyere és játssz órákon át, minden nap.
Duguláselhárítás olcsón, Budapesten akár 1 órán belül megérkezünk és bontás nélkül végezzük el WC vagy lefolyó dugulásának tisztítását. Korszerű gépeink segítségével szagtalanná és tisztává varázsoljuk lefolyóit.
A világon még mindig az egyik legjobb befektetés az arany. Értékálló, árfolyam ingadozástól mentes egyszóval aranybefektetés, ha kockázat mentes befektetésen gondolkozik. Az arany változását 2008-tól visszamenőleg is nyomon követheti.

MOST NINCS JÁTÉKUNK! HAMAROSAN ÚJ KÉRDÉSSEL JELENTKEZÜNK

Add meg az email címed:

FIGYELD A KÉRDÉST! HA MEGLÁTOD, AZONNAL VÁLASZOLJ!

Elküldöm

Online zenehallgatás éjjel-nappal,
a starmusic slágereivel
 
© 2008 StarMusic