A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Hosszú betegség után Augusztus 7-én elhunyt Cseh Tamás Kossuth-díjas zenész. Az énekes-hitáros 1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt.
Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti Főiskolát végezte el.
1970 óta Bereményi Gézával közös dalok szerzője és előadója.
1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja, 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tart önálló dalesteket. 1982 és 1988 között a Katona József Színház tagja volt. 1988-tól napjainkig a Bárka Színház társulatának tagja volt.
Első lemeze 1976-ban jelent meg Levél nővéremnek címmel, amelyet az Antoine és Désiré, A Fehér babák takarodója, Műcsarnok, Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II., A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek és Ady követett.
1988-ban Az év lemeze díjat, 1992-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, 1993-ban pedig Liszt Ferenc díjat kapott. 2001-ben vehette át a Kossuth díjat. 2008 májusától a VIII. kerület díszpolgára.(Szinház.hu)
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |