A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Ma látott napvilágot Flo Rida „Right Round” című #1 slágerében először feltűnő, és „TiK ToK” című saját slágerével már önállóan is berobbanó Ke$ha debütáló albuma, az „Animal”.
Ke$ha, aki minden egyes dalban társszerzőként is szerepel az albumon, úgy jellemezné az Animalt, mint egy „elektro pop varázslatot”, és valóban, a lemez tele van klubokban és rádiókban egyaránt nagy sikerek elé néző elektro-pop dalokkal, melyeket energikus tempójuk, Ke$ha provokatív, bevállalós dalszövegei és senkit sem tisztelő viselkedése tesznek még ellenállhatatlanabbá. „Azt akarom, hogy a zeném vidám legyen, bocsánatot nem tűrő, vagány, beszólós, humoros és érdekes – de ugyanakkor legyen mögöttes mondanivalója is.” – mondja Ke$ha. „Érzelmes ember vagyok minden külső látszat ellenére. Azt akarom, hogy az emberek meghallgassák az albumot, és úgy érezzék, hogy közel áll hozzájuk.”
Első kislemezdala, a „TiK ToK” egy pajkos party himnusz, melyet közösen írt felfedezőjével és egyben producerével. Ke$ha azután írta meg a „TiK ToK” szövegét, miután egy vad, átmulatott éjszaka után másnap gyönyörű, meztelen barátnői között ébredt fel, azt gondolván „Valószínűleg ez az, ahogyan P. Diddy is érezheti magát minden reggel!”.
Amióta októberben a rádiókhoz került, a „TiK ToK” lett a #1 legtöbb helyen induló dal a Top40 formátumú rádiókban Amerikában, megelőzve Jay-Z és Lady Gaga slágereit is, és már két hete #1 a Billboard Hot100 listán is.
Ke$ha: Animal
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |