Az X faktor 2011 még több sziporkázó percet fog garantálni számunkra, így érdemes követni minket a friss és érdekes hír szösszenetekért.





A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor,  hírek, játék! Hallgasd Te is!   

 

Enya: The Very Best Of

Enya zenei pályafutásának legismertebb szerzeményeiből készült válogatás album november 20-án jelent meg, szimpla CD-n, és CD+DVD-n deluxe változatban, limitált példányban, exkluzív csomagolásban.

Enya, azaz Eithne Patricia Ní Bhraonáin (született 1961. május 17.) egy rendkívül sikeres ír énekesnő, aki 1987 óta összesen hét szólóalbumot adott ki, amik kb. 70 millió példányban keltek el szerte a világon. Sajátos hangja és zenei világa ezer közül is felismerhető.
 
Enya zenei pályáját a rokonai között kezdte, 1980-ban, az igen sikeres Clannad zenekarban, ám onnan két év után távozott, a producer Nicky Ryannel együtt.
Nicky feleségével, a szövegekért felelős Romával kiegészülve közösen láttak neki valami újnak, ám az nem ment egyik pillanatról a másikra, hiszen az első Enya album csak 1987-ben jelenhetett meg, és a BBC által készített, a keltákról szóló filmsorozathoz írt zenét tartalmazta.
 
A nagy áttörés egy évre rá következett: a Watermarks lemez „Orinoco Flow” című dala óriási, példátlan siker lett.
 
Bár Enya több Grammy-díjat is kapott a new age kategóriában, igazából ennél többről, illetve másról van szó: erősen szintetizátorra épülő zenéjében az ír népzenei elemek klasszikus zenei és pop hatásokkal keverednek, lebegő, finom, sokszor álomszerű, elvarázsolt atmoszférát teremtve, mely azonban sosem sötét vagy fenyegető.
 
Egyik fő jellemzője a kórus-hangzás, amit úgy érnek el, hogy Enya akár 80-szor felénekli ugyanazt a sort illetve dallamot. Ugyanezen okból nem adott még soha rendes koncertet (bár exkluzív fellépései voltak már), hiszen lemezei színpadra viteléhez külön kórus és nagyzenekar kellene.



A pop lexikon
ok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n  jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.    

Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!

 

partyhírek országosan

 


 
Több látogatót szeretne a weboldalára kevés pénzből? A kulcsszo.hu kereső optimalizálás révén mind ez megvalósul.

Programja van a szabadban, szeretné tudni milyen idő lesz akkor? időjárás előrejelzés közel 100 magyarországi településnek.

Pénz nélkül nagyon nehéz meg lenni, hitel nélkül kevesenn élnek. Személyi kölcsönök és egyéb hitel ajánlatok, azonak akik hitelt szeretnének fel venni vagy problémáikra keresik a megoldást.

Talán Te is most mobil készülékeden nézed a starmusic.hu oldalát. Biztos vagy benne, hogy a legjobb mobil internet csomagot használod. Összehasonlítások szolgáltatónként, bőngész közöttük.
Zenénk kívül ami kikapcsol és szórakoztat az a játék. A csodajáték online játékbolt bemutatja mivel lehet játszani, már születésünktől fogva, mind addig amíg játékos kedvű gyereknek érezzük magunkat. Nem online játékok találhatsz meg nálunk ha nem valós kézzel foghatóakat.


Rajongói oldalunk kifejezetten az X faktor 2011-es szériájával foglalkozik. Amennyiben nem szeretne lemaradni a legfrissebb X faktor hírekről és koncertekről, akkor látogasson meg minket!

Tartozz te is az Online játékok kedvelői közé szeretnél tartozni? Ha igen, akkor csak annyi a dolgod, hogy gyere és játssz órákon át, minden nap.
Duguláselhárítás olcsón, Budapesten akár 1 órán belül megérkezünk és bontás nélkül végezzük el WC vagy lefolyó dugulásának tisztítását. Korszerű gépeink segítségével szagtalanná és tisztává varázsoljuk lefolyóit.
A világon még mindig az egyik legjobb befektetés az arany. Értékálló, árfolyam ingadozástól mentes egyszóval aranybefektetés, ha kockázat mentes befektetésen gondolkozik. Az arany változását 2008-tól visszamenőleg is nyomon követheti.

MOST NINCS JÁTÉKUNK! HAMAROSAN ÚJ KÉRDÉSSEL JELENTKEZÜNK

Add meg az email címed:

FIGYELD A KÉRDÉST! HA MEGLÁTOD, AZONNAL VÁLASZOLJ!

Elküldöm

Online zenehallgatás éjjel-nappal,
a starmusic slágereivel
 
© 2008 StarMusic