A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
Hagyományteremtő céllal, első alkalommal tartják márciusban az Egri Kreatívok Tavaszi Fesztiválját az EGAL klubban.
Több száz egri - elsősorban fiatal - alkotó mutatkozik majd be a tervek szerint márciusban, az Egri Kreatívok Tavaszi fesztiválján, amelyet hagyományteremtő szándékkal, az idén rendeznek meg először. A 2009-ben újra az év civilszervezetévé választott egri EGAL klub 15 évvel ezelőtti létrejötte óta egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy az egri fiatalokra ne csak mint közönségre, hanem mint kreatív, alkotó emberekre is számítson, és számukra rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosítson.
Az egész hónapban folyó rendezvény magában foglalja a tavaly már nagy sikerrel lezajlott Egri
Zenekarok Fesztiválját és az Egri Filme(se)k Seregszemléjét is. A fesztivál részét képezi még az Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Önkormányzatának több szerdai rendezvénye, emellett bemutatkoznak különféle zenekarok, teret kapnak a lemezlovasok, performerek, képzőművészek, filmesek.
A lista azonban még nem teljes, a szervezők január 25-ig még várják a fesztiválon fellépni, bemutatkozni vágyó további egri kreatívok jelentkezését az EGAL honlapján.
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |