Az X faktor 2011 még több sziporkázó percet fog garantálni számunkra, így érdemes követni minket a friss és érdekes hír szösszenetekért.





A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor,  hírek, játék! Hallgasd Te is!   

 

Megjelent Bruno Mars első albuma!

Elsőre talán sokan úgy gondolhatjuk, Bruno Mars a semmiből bukkant fel, pedig először a B.o.B "Nothin' On You" című dalának producereként és társelőadójaként hallottunk róla. Majd a Travie McCoy-jal közös "Billionaire" című slágerlistás dal gondoskodott róla, hogy az egész világ megismerje a nevét.

"Rájöttem, hogy ahhoz, hogy igazi művész legyél, tisztán kell látnod a zeneipart és azt, hogy ki vagy te magad. Ha túl korán leszerződtetnek, még nem tudhatod igazán, hogy mivé akarsz válni. Számomra most már minden dal, amit írok vagy előadok, teljesen rólam szól."Ime Bruno hitvallása.

Mars egy igazi multitalentum: énekes, zeneszerző, producer és zenész, aki akkor érzi a legjobban magát, amikor színpadon állhat. Előadói ambícióit azonban egy időre háttérbe szorította, és megalapította a The Smeezingtonst: a dalszerző/producer csapatot Mars Philip Lawrence-szel és Ari Levine-nal hozta létre, és olyan híres előadóknak írtak már dalokat, mint Flo Rida, Alexandra Burke, Adam Levine, Brandy, Sean Kingston vagy a Sugababes.

A "Nothin' on You" májusi, két héten át tartó listavezető sikere és a "Billionaire" Billboard Hot 100-as lista 4. helyének elfoglalása meggyőzte az Elektra Records vezetőségét; hamarosan egy 4 dalos EP jelent meg "It's Better If You Don't Understand" címmel.

Amint első szólóslágere "Just The Way You Are" címmel októberben napvilágot látott, egyértelművé vált, hogy Bruno Mars sikereit nem kizárólag csapatának köszönheti: saját nótája négy héten át vezette a toplistákat. Ezen kívül ő a társszerzője Cee-Lo Green "FU" című slágerének is, mely az utóbbi hónapok egyik legtöbbet pörgetett felvétele volt.

Január végén jelent meg első stúdióalbuma "Doo - Wops & Hooligans" címmel, melyen jobbnál jobb popdalok hallhatóak Bruno érzelemgazdag hangjával kísérve, így senkit sem lepett meg a korong óriási sikere. Számos országban hódította meg a toplistákat: Angliában, Írországban, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Svájcban és Szingapúrban is #1 pozíciót foglal el, míg Ausztriában a 2., Japánban a 3. helyig kapaszkodott.

A december 30-i Billboard Hot 100 single slágerlistán Bruno Mars "Grenade" című - amely a második kislemez a bemutatkozó albumról - felvétele az 1. helyre lépett. Ezzel a bravúrral 13 év elteltével ő az első férfi előadó, aki első és második dalával is meghódította a világ egyik legrangosabb listájának csúcsát, mely utoljára 1997-ben Puff Daddy-nek sikerült. Ráadásul az élő verzióban is lenyűgöző "Grenade" vezeti a listákat Angliában és Írországban is, úgyhogy bátran kijelenthetjük, hogy kontinenstől függetlenül Bruno Mars világszerte rajongók milliónak szívét hódította meg.

Bár Mars nagyon büszke a lemezére, mégis azt gondolja, élőben lehet őt igazán megismerni. "Ezt várom a legjobban, hogy beutazhassam a világot ezekkel a dalokkal. Egy nagy buli lesz az egész!"



A pop lexikon
ok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n  jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.    

Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!

 

partyhírek országosan

 


 
Több látogatót szeretne a weboldalára kevés pénzből? A kulcsszo.hu kereső optimalizálás révén mind ez megvalósul.

Programja van a szabadban, szeretné tudni milyen idő lesz akkor? időjárás előrejelzés közel 100 magyarországi településnek.

Pénz nélkül nagyon nehéz meg lenni, hitel nélkül kevesenn élnek. Személyi kölcsönök és egyéb hitel ajánlatok, azonak akik hitelt szeretnének fel venni vagy problémáikra keresik a megoldást.

Talán Te is most mobil készülékeden nézed a starmusic.hu oldalát. Biztos vagy benne, hogy a legjobb mobil internet csomagot használod. Összehasonlítások szolgáltatónként, bőngész közöttük.
Zenénk kívül ami kikapcsol és szórakoztat az a játék. A csodajáték online játékbolt bemutatja mivel lehet játszani, már születésünktől fogva, mind addig amíg játékos kedvű gyereknek érezzük magunkat. Nem online játékok találhatsz meg nálunk ha nem valós kézzel foghatóakat.


Rajongói oldalunk kifejezetten az X faktor 2011-es szériájával foglalkozik. Amennyiben nem szeretne lemaradni a legfrissebb X faktor hírekről és koncertekről, akkor látogasson meg minket!

Tartozz te is az Online játékok kedvelői közé szeretnél tartozni? Ha igen, akkor csak annyi a dolgod, hogy gyere és játssz órákon át, minden nap.
Duguláselhárítás olcsón, Budapesten akár 1 órán belül megérkezünk és bontás nélkül végezzük el WC vagy lefolyó dugulásának tisztítását. Korszerű gépeink segítségével szagtalanná és tisztává varázsoljuk lefolyóit.
A világon még mindig az egyik legjobb befektetés az arany. Értékálló, árfolyam ingadozástól mentes egyszóval aranybefektetés, ha kockázat mentes befektetésen gondolkozik. Az arany változását 2008-tól visszamenőleg is nyomon követheti.

MOST NINCS JÁTÉKUNK! HAMAROSAN ÚJ KÉRDÉSSEL JELENTKEZÜNK

Add meg az email címed:

FIGYELD A KÉRDÉST! HA MEGLÁTOD, AZONNAL VÁLASZOLJ!

Elküldöm

Online zenehallgatás éjjel-nappal,
a starmusic slágereivel
 
© 2008 StarMusic