A legjobb zenék a '80-as évektől napjainkig ! Régi és mai slágerlistás dalok, kívánságműsor, hírek, játék! Hallgasd Te is!
A VIASAT3 nagysikerű stratégiai játéka, az Éden Hotel megihlette Magyarország egyik legnépszerűbb DJ-jét, Szeifertet is, aki saját stílusában Krash-sel átdolgozta a Sugarloaf Hotel Éden című dalát.
A producer páros nyolc éve dolgozik együtt és közel 30 remixet készítettek közösen ez idő alatt, köztük olyan világsikereket, mint a Crazy Town Butterfly című száma vagy a Depeche Mode Peace című szerzeménye.
„Mindig is nagyon szerettem a Sugarloaf zenéjét. Az új lemezem, a Viviera címadó dalát is Dér Heni énekli, így külön örültem neki, hogy a Viasat engedélyezte, hogy feldolgozzuk a legnagyobb produkciójuk főcímdalát.” – mondta Szeifert. Majd hozzátette, hogy az eredeti dalból csak a vokálsávot használták, különben teljesen újrahangszerelték.
„A trend house stílus, amiben ez a remix is készült hagyományosan 126 és 132 BPM között mozog, de mivel a Hotel Éden egy gyors rockdal, így a vokált lassítanunk kellett 129 BPM-re.” – tette hozzá Szeifert.
A Szeifert vs Krash páros által készített „Hotel Éden (club mix)” című remixet hamarosan az összes Hatásfok Fesztivál partin is játszani fogják.
A pop lexikonok csillagait, a beatzene nagyjait, örökzöld slágereiket,az oldies dalokat,és a mostani slágerlistás dalokat itt a starmusic.hu-n jó minőségben, műfaji kötöttségek nélkül hallgathatják meg az érdeklődők!
Online zenehallgatás,egy ingyen music rádió! Zenehallgatás a nap 24 órájában. Internetes rádiónk hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatja hallgatóit.
Csak egy kattintás és a starmusic.hu máris otthonodba, munkahelydre viszi pl. a beat és a pop- zene mestereit, a rock hőseit, valamint a legújabb slágereket!
Ezért is választottuk ezt a szlogent: starmusic.hu zene minden korosztálynak.
Jó szórakozást és kellemes rádióhallgatást,múltidézést(is) kíván a starmusic rádió!
| partyhírek országosan |